Az év leghosszabb éjszakája után már csak hármat kell aludni szentestéig, ám december 21-hez is számos érdekesség társul, ennek jártunk utána.
A napforduló csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. A napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. A téli napforduló idején a Nap közvetlenül a Baktérítő fölött delel. Az északi féltekén a Nap északról délre halad a téli napfordulóig, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, s az év legrövidebb nappalát adja. Amikor a forgástengely a pálya során a legkisebb szögben hajlik el a beérkező napsugaraktól, akkor van a nyári napforduló, amikor pedig a legnagyobb szögben, akkor a téli. A nyári napforduló az északi féltekén június 21-re, a téli pedig december 21-re esik, a déli féltekén éppen fordítva. Az Északi-sarkkörön december 21-én nem is kel fel a nap, végig a horizont alatt marad.
Örökzöldek és a napforduló
A kereszténység megszületése előtt az örökzöld növények és fák különös jelentőséggel bírtak az ókori népek számára a téli időszakban, tiszteletük már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt. Ahogy ma az emberek karácsonyfát állítanak, úgy ezeknek a kultúráknak az emberi örökzöld faágakat aggattak ki otthonaik ajtajára és ablakaira. Úgy tartották, ezek elűzik a boszorkányokat, a szellemeket, a gonosz lelkeket, és távol tartják a betegségeket. Az életfa vagy a zöld ág élet-szimbóluma gyakran kapcsolódik a különböző ünnepek népszokásaihoz, így a téli napfordulóhoz és a karácsonyhoz is. Míg a nyári napforduló alkalmával azért gyújtottak tüzeket, hogy elűzzék a közeledő sötétséget, addig a téli napforduló alkalmával a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték. Sokan úgy hitték, hogy a nap tulajdonképpen egy isten, a tél pedig akkor jön el, amikor a napisten beteg és gyenge lesz. Az örökzöldek így a nyárra való utalás volt, a napisten megerősödésében való hit.
Ősi szokások és hagyományok
Az ókori egyiptomiak egyik legjelentősebb istene Ré volt, a napisten, akit legtöbbször napkoronggal a fején ábrázoltak. A szkarabeusz, napkorong és kosfejű férfi ábrázolásának kombinációja a felkelő és lenyugvó napot jelentette számukra. Az egyiptomiak a téli napforduló idején pálmalevélből készült gyékényszőnyeggel díszítették fel otthonaikat, ami a halál felett diadalmaskodó életet szimbolizálta.
Az ókor embereiben a sötétség felerősítette az emberek félelmét a haláltól, így a házakat feldíszítették örökzöldekkel. Az örökzöldek a napisten megerősödésére és a nyárra emlékeztette az embereket. Rómában Szaturnália ünnepét tartották december 17-én, az őszi vetés befejezésekor, Saturnus isten tiszteletére. A császárok a nép mulatságáról is gondoskodtak, cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok követték egymást. Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. Jézus születésének ünnepe csak a 4. században került december végére, a Niceai zsinat döntése értelmében, előtte az ókori népek évezredeken keresztül ekkor ünnepelték azt, hogy a leghosszabb éjszaka véget érésével újra hosszabbodni kezdtek a nappalok.
Az ősi magyarság is megünnepelte a téli napfordulót, vagy ahogyan akkor hívták, a Korcsun esetleg Karacsun, a sötétség átfordulását a világosságba.
Pilinszky János – A Nap születése (részlet)
Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában.
A sötétségben ezidőtájt
nagyon egyedül vándorolt a föld.
Csupán kik egymás közelében laktak,
társalogtak egymással, közbe-közbe
félálomba merülve, vagy akár
az egész telet átaludva,
mély álomban és szomorú magányban.
A különféle állatok
Alig ismerték egymást, és az ember
Hallgatagon ült kunyhója előtt.
A felhők vaktában bolyongtak,
Mint elszabadult bárkák a vízen,
S a madarak semmit se tudtak
A szárazföldek többi állatáról,
Se a tengerben fürdőző halakról.
Hasonlóképpen a virágok se látták
egymás színét, egymás ruháját,
köznapi és ünnepi öltözékét.
A tavaszi és nyári záporok
nem tudták, hova hullanak,
és hasonlóan a hópelyhek,
a tél fehér gyönyörűsége
hamuesőként érkezett a földre,
és ott is szürke és sötét maradt.
Ekkor történt, hogy számos csillag
elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös
nagy fényességet varázsoljanak.
El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.
Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.
Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye.
Ünnep volt ez, valódi ünnep!
A tenger hullámai most először
láthatták meg a tengerpartot,
e hosszú-hosszú kikötőt, hová
a tenger szakadatlanul
befut – akár egy végtelen hajóraj –
gyönggyel megrakott hullámaival.
2020. december 21.
Kápolnai Nagy Ágnes
