Elismerték Kovács Sándorné több évtizedes pedagógusi munkáját. Elhivatottságát Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazták, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri elismerő oklevelét vehette át a napokban. A feldebrői származású, de a Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyetteseként dolgozó, ma már nyugdíjas Ágnes mesélt pályaválasztásáról, hitvallásáról, a pedagógus pálya szépségeiről, nehézségeiről.
Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a tanári pályát választja hivatásának?
A gimnáziumban a továbbtanuláskor szinte nem volt kérdés, hogy a tanári pálya mellett döntök. A családban ott volt előttem a pozitív példa, az édesanyám, aki szintén általános iskolai tanárként dolgozott, oroszt és éneket tanított Feldebrőn.
Volt hitvallása, amelyet megfogalmazott önmagával szemben a pályája elején? Ha igen, sikerült-e azt alkalmaznia?
Karády Ignác szavaival élve „Tanításra ismeret, nevelésre hivatás szükséges.” Tanulmányaimat az egykori egri Ho Si Minh Tanárképző főiskolán végeztem biológia, mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakon. Ismereteim körét folyamatos önképzéssel bővítettem, amit a természettudományos tantárgyakban szükségesnek tartok. A hivatástudat már a génjeimben is ott volt, az édesanyám rendkívül szigorú, de igazságos és elhivatott tanár volt. A pályát a maga szépségével és nehézségeivel együtt is igazi hivatásomnak éreztem, mindig ennek megfelelően végeztem a mindennapos munkámat.
A diploma megszerzése után mely iskolákban tanított?
Sokfelé vitt az élet. Fiatal pályakezdőként Borsodban több általános iskolában is tanítottam, Alsózsolcán, Sajókazán összevonva Sajóivánkával, majd Kazincbarcikára kerültem. Ezután hozott az utam először Verpelétre, majd Feldebrőre, később újból a verpeléti iskolába, miután nálunk megszűnt a felső tagozat. A saját szakom mellett egyébként voltam napközis nevelő, volt, hogy a helyi művelődési ház munkáját is irányítottam, ezeken túl német nyelv, földrajz, tánc és dráma illetve néptánc oktatásban is tevékenykedtem. A feldebrői iskola felső tagozatának megszűnése után egy évig a Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézményénél gyermekvédelmi asszisztensi feladatot is elláttam, ezt követően kerültem újból a verpeléti iskolába, ahol pedagógus, majd intézményvezető helyettes voltam nyugdíjazásomig.
A pedagógusok élete az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott. Mi az, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki kitartó legyen a pályán?
Elsősorban a hivatástudat, a gyermekek szeretete, másodsorban a kitartás, és persze nagymértékű toleranciára való képesség, ezek nélkül úgy gondolom, nehéz ezt a hivatást szívvel-lélekkel végezni.
Augusztusban nyugdíjba vonult. Milyen tervei vannak az elkövetkező időszakra?
Természetesen első helyen a családom szerepel, három csodálatos unokám van, kettő közülük már iskolás, akik számítanak a segítségemre. Ezen kívül továbbra is aktív szerepet vállalok a településem életében, vezetője lettem az idén megalakult Együtt Feldebrőért Egyesület elnevezésű civil szervezetnek, amely azért alakult, hogy közösen tevékenykedjünk településünk fejlődéséért. Célunk, hogy örökségünk után kutassunk, tartsuk életben hagyományainkat, hiszen, ahogyan Sebő Ferenc is megmondta: “A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
2020. szeptember 15.
Szerző: Kékes Online, K. B.
Fotó: beküldött, Kovács Sándorné
