Nagy Mónika néhány tíz évvel ezelőtt a bükki füvesembertől, Gyuri bácsitól hallott először a gyógynövényekről. Az érdeklődés a gyöngyösi főiskolára vitte tanulni.

A gyógyteák újra reneszánszukat élik, sajátos ízviláguk mellett sokan jótékony hatásuk miatt is választják őket.  Hogyan kezdődött mindez?

Jó pár évvel ezelőtt a bükki füvesember, Gyuri bácsi előadását hallgatva fertőződtem meg a gyógyteák szeretetével. Hihetetlen, hogy a természet mennyi kincset rejt, és azokból milyen egészséges és jótékony termékeket tudunk alkotni. Ezeket nap mint nap használhatjuk és fogyaszthatjuk. Ez a kíváncsiság ösztönzött arra, hogy alaposabban megismerjem, tanulmányozzam és elsajátítsam mindezt. Így kezdődött, s azóta is folyamatosan képzem magam, jártam már számos helyen hazánkban és Erdélyben is, hogy minél több ismeretet gyűjtsek.

Miközben beszélgetünk, Mónika „Zamatos nyár” fantázianevű teát kínál, amiben citromfű, fürtös menta, zsálya, rozmaring levél, rózsaszirom, fehér akác és bodzavirág szerepel az összetevők között. A kellemes ízű tea valóban frissítőileg hat, de adódik a kérdés, ennyi összetevőt hogyan és legfőképpen honnan lehet összegyűjteni?

A teák összetevői nagyrészt a saját kertemből származnak, egyre több mindent termelek meg otthon, így ellenőrzött körülmények mellett kerülnek a növények a teakeverékekbe. A jövőben mindenképpen szeretném tovább bővíteni a kerti gazdaságot, hogy minél több növényt tudjak használni. Emellett azonban itt van nekünk a csodálatos Mátra a megannyi növényével, így természetesen járok gyűjtő utakra is, kedvenc helyeim egyike a Pipishegy, ami a természet egyik kincsesbányája. Emellett kalandozom másfelé is, a Bükkben is szeretek gyűjtögetni, így minden adott ahhoz, hogy teákat készítsek. Jelenleg Visonta központjában van egy kertem, ahol ezeket termesztem, de szó van arról, hogy a közeljövőben egy másik kertet is használhatok, hogy tovább tudjam bővíteni területemet. Fontosnak tartom, hogy a növények saját közegükben nevelkedjenek társulásként, ne egymástól elszigetelve és ezen a területen ezt szeretném kialakítani.

Mutassunk be néhány teát a sokszínű kínálatból, és beszéljünk arról, melyiket, mikor érdemes fogyasztani!

Bontsuk kétfelé a teákat: egyik részük az, amit élvezeti értékéért iszunk, nem gyógyító hatásukért. Ezek a frissítő teák, például a mostani forró nyári napokon üdítőleg hatnak. Itt lényeges megemlíteni, hogy ezeknél nem szempont az, mikor fogyasztjuk őket, és nem kell arra sem ügyelni, milyen mennyiséget használunk belőlük. Ilyen például a Zamatos nyár teakeverék, amit önnek is kínáltam, de több hasonló is szerepel a kínálatomban. A teák másik része kifejezetten megelőzési célra készült, vagy már kialakult probléma kezelésének támogatásához, ilyen például a Jó éjszakát teakeverék, amit lefekvés előtt érdemes elkortyolgatni. A Hétfű tea az immunrendszerünket erősíti, emellett gyulladáscsökkentő hatása is van. A különböző gyógynövényekből gyerekek számára is készítek keveréket, ez Törp erő névre hallgat. Igyekeztem a teafüveknek olyan kifejező nevet találni, ami megragadja az érdeklődőket, ugyanakkor kifejezi azt is, mire hatásos. A már említett Zamatos nyár mellet ilyen például a Nyári hűsítő, a Vese mozgató, Epe cimborája, Szív támasza, hogy csak néhányat említsek. Hölgyeknek van kifejezetten a változó korra ajánlott tea, ahogyan például súlycsökkentésre is, ami ilyenkor nyáron a hölgyeknek fontos lehet.

A teafüvek mellett kis dobozban sorakoznak a különböző növények, a levendula, bodza, rozmaring könnyen felismerhető, a többivel bizonytalan vagyok. Vajon a vásárlók ismerik a teák összetevőit?

Nem véletlenek ezek a dobozok, szeretném, ha minél többen megismernék a természet csodáit, így ezeket rendezvényekre is elviszem magammal, ahol játszani lehet, ki mennyi növényt ismer fel. Mindezt természetesen teakóstoló is kíséri, így az érdeklődők meg is kóstolhatják termékeimet. Szeretném hosszabb távon, ha a saját kertemben tudnám fogadni az érdeklődőket és a gyerekeket, akikkel megismertetném ezeket a növényeket, termesztésüket és azok felhasználásuk lehetőségeit. Mert nem csupán teák készíthetők, hiszen több gyógynövényt fűszernövény is, melyek a gasztronómiában is fontos szerepet játszanak, ilyen például a rozmaring, a zsálya, az oreganó. Így azt is bemutathatom majd, hogyan tudják őket a konyhában használni, vagy éppen a tea mellett milyen egyéb termékeket készíthetnek belőle, bodzából, mentából, zsályából, citromfűből akár szörpöt. Úgy látom, egyre nagyobb érdeklődés van a természetes termékek iránt, én ezt szeretném erősíteni és népszerűsíteni.

 

2021. július 28.

Kápolnai Nagy Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció.