A mátrafüredi Harkály Házba méhecskehotel készítésére várták az érdeklődőket, elsősorban a gyermekeket. A programon mi is ott jártunk, ahol megtudtuk többek között azt is, miért ez a név, és miért hasznos ez a kis építmény.

A Harkály Ház időről időre érdekes és hasznos programokat kínál, olyan tippeket, ötleteket hallhatunk, amelyeket a mindennapokban mi is hasznosíthatunk. Legutóbb méhecskehotelt készítettünk, amit korábban darázsgarázs néven ismertünk. Így először arról kérdeztük Hazafi Dorottyát, a Harkály Ház ökoturisztikai és környezeti nevelési munkatársát, akkor valójában melyik elnevezés a helyes? Dorottya elmondta, hogy eredetileg a méhgarázs elnevezés lett volna, de ez nehezen kimondható, így lett a figyelemfelkeltő darázsgarázs, majd néhány évvel ezelőtt változott a név méhecskehotelre, ami jobban is fedi a valóságot, és sokkal barátságosabb is. Ezek a kis hotelek elsősorban a magányosan élő méhfajok szaporodását segítő eszközök. Ezek az állatok löszfalak, vályogházak, nádtetők hiányában egyre jobban kiszorulnak a településekről, ezért is fontos, hogy ilyen méhecske hoteleket készítsünk. Kihelyezésükkel sokat segíthetünk a beporzásban kulcsszerepet játszó darázs- és méhfaj megmentésében. Az ökoszisztémában fontos szerepet játszanak azzal, hogy a vadon élő és a termesztett kultúrnövényeket beporozzák, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni. Érdekes, hogy ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így – bármilyen hihetetlen is – ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el.

A Harkály Házban konzervdobozokból készítettek az érdeklődők méhecskehotelt, száraz nádat és bambuszt használtak, melyet azonos méretre vágtak, és szorosan belehelyeztek az edényekbe.

Ez azért fontos, mert ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport halmoznak fel, erre rakják petéiket, majd a járatokat sárral tapasztják be. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, majd a kikelő kifejlett egyed kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Az elkészült darázs garázsokat, akinek volt kedve, stílusosan sárga és fekete festékkel le is festhette. Az elkészült méhecskehotelek ezt követően otthon, a kertben felkerülhetnek a fára. A méhecskehotelek kihelyezését most érdemes megtenni, de azoknak is adtak tippeket, akik kert hiányában párkányra, teraszra tudják kitenni ezeket. A Harkály Ház külső párkányain is láttunk tuskókba készített méhecskehoteleket, bár az időjárás szeszélye folytán április elején éppen hófoltok is tarkították a látványt. Amennyiben van otthon tűzifa rönkünk, akkor ebbe nagy méhecskehotelt tudunk készíteni. A tűzifa kugliba készített darázsgarázsok könnyen mozgathatók, ezért ideálisak arra is, hogy akár az ablakpárkányon lévő virágláda mellé helyezzük ki ezeket.

Aki darázsgarázst szeretne látni, annak érdemes elsétálni a Mátra Múzeum kertjébe, ott ugyanis ezzel a felirattal ellátott „hotel” látható.

 

2022. április 8.

Kápolnai Nagy Ágnes