Az esztendő utolsó kalandjára hív a Mátra Síszerviz. Akinek még ebben az évben belefér egy szenzációs, sportos kaland, azt szilveszterkor Abasáron várják egy feledhetetlen élményre.

Banka Zsolt, a program egyik szervezője elmondta, idén több eseményre is várták a különleges élményre éhes vendégeket, akik futva, túrázva, éjszakai kincskereső túrán, sőt, egy hatalmas tábortűz fénye mellett is rácsodálkozhattak a Sár-hegy csodáira. “Néztünk már fentről, lentről a hegy oldaláról. Most arra gondoltunk, hogy némi sportos mozgással összekapcsolva tekintsünk kicsit be a föld alá, hátha ott is akad valami felettébb érdekes látnivaló” – fogalmaz Zsolt.

Az év utolsó napján, december 31-én egy rendhagyó terepfutással készülnek, melyen egy előre kijelölt 3,5 kilométeres pályát kell teljesíteni.

“A futóútvonal érinti a nagy pincelabirintust úgy, hogy lesz egy levezető lejárat a pincébe, és egészen máshol egy felvezető feljárat, tehát a föld alatt is futni kell. Sőt, hogy tovább fokozzuk az izgalmakat, az útvonal más pincéket is fog érinteni, ahol ellenőrző pontok lesznek kialakítva” – mondja a szervező.

A kijelölt körpályán többször is végig lehet futni annak függvényében, hogy ki milyen távon szeretne indulni. 3.5, 7, és 14 kilométeres távokból lehet választani.

A kihívást nem csak futó, hanem túracipőben is lehet teljesíteni. A túracipősöknek az útvonal legizgalmasabb része a grandiózus hordókkal övezett szellemlakta pincelabirintusban lesz, ahol a bátorság mellett különböző feladványok megoldásáról kell majd tanúbizonyságot tenni.

A nyílt rendezvényen bárki indulhat, aki egészségileg megfelelő fizikai állapotban van és tudja teljesíteni a távokat. Bárki, aki szereti a kalandot, aki bizonyítani szeretne magának, bárki, aki szeretne egy kiadós év végi élményben részt venni.

További részletekért katt ide.

 

2022. december 28.

Kékes Online/matrasiszerviz.hu

Kiemelt képünk illusztráció.