Ceruza és rajzlap, mindössze ennyi Borsche Kornélia titka, aki soha nem tanult rajzolni, mára mégis félszáz kiállításon mutatta meg alkotásait. Vele beszélgettünk többek között tehetségről, kitartásról, célokról.
Nem lehet érzelmek nélkül ránézni rajzaira, mindegyik mögött ott van az egyéni sors, öröm, bánat. Hogyan kezdődött mindez?
Azt szoktam mondani, ceruzával a kezemben születtem. Komolyra fordítva a szót, édesapám rajzolt, tőle örököltem a tehetségem. Ő egyébként vegyész volt, később kirakatrendező lett, amihez szintén kell művészi véna. Amint volt egy kis szabadidőm, fogtam a ceruzát és rajzoltam. Máig nagyon hálás vagyok általános iskolai osztályfőnökömnek, egyben rajztanáromnak, Németh Istvánné Erzsike néninek, aki bátorított, ő küldte el első rajzaim különböző versenyekre. Végtelenül jó érzés, hogy ha teheti, ma is eljár kiállításaimra, gyakran felhív, nagyon büszke rám. Az általános iskolát Egerben végeztem, ahová hatéves koromban költöztünk a fővárosból, ahol születtem.
Innen akár egyenes út is vezethet a képzőművészeti pálya felé. Hogyan alakult később?
A gimnáziumot is Egerben végeztem, ott azonban csak első évfolyamon volt rajz, utána már csak rajzszakkörre járhattam. Ennek ellenére, ekkor értem el először országos versenyen harmadik helyezést. Szerettem volna a Képzőművészeti Főiskolán tovább tanulni, ám édesapám elhunyt, így el kellett mennem dolgozni. Ezzel hosszú időre búcsút mondtunk egymásnak én és a ceruzám, mert férjhez mentem, gyermeket szültem. Majd két évtizeddel ezelőtt éreztem belső késztetést arra, hogy újra leüljek rajzolni, ám még hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy munkáim megjelenjenek kiállításokon.
Ne szaladjunk ennyire előre az időben, beszéljünk kicsit arról, hogyan kezd el egy rajzot, hiszen olyan aprólékosan fogalmazza meg portréin az emberek érzelmeit, gondjait, hogy szinte úgy érezzük, megszólalnak!
Ezt én soha nem tanultam, ösztönösen jött. De a rajzoláshoz, ahogy mondtam, mindig kellett, hogy azt érezzem, most rajzolnom kell. Ehhez időre van szükség, amikor le tudok ülni és rajzban megfogalmazni gondolataim. Van úgy, hogy félreteszem, mert úgy érzem, nem szalad a ceruza, és hetek, van, hogy hónapok múlva veszem újra kézbe, alakítom, javítom, újragondolom. Akkor, amikor úgy érzem, benne vagyok a rajzban, együtt élek vele. Sokszor hallgatok zenét rajzolás közben, vannak kedvelt dallamok, amelyek elkísérik az alkotás folyamatát.
Nyilvánvaló, hogy a vasárnapi húsleves és ebéd utáni mosogatás közé nem fér bele egy rajz elkészülte, de mégis, mennyi idő alatt születik egy mű, és ami még érdekesebb, mennyi ceruza fogy el?
A végéről kezdve, ezen még sose gondolkodtam, az biztos, mindig sok ceruza van itthon. Nagyon egyszerű ceruzákat használok, a B-s a finom árnyalatokhoz kell, jön a 2B, (ezt mindannyian ismerjük iskolás korunkból, a szerk.) a 6B a sötétebb tónusokhoz szükséges, de használtam már ennél erősebbet is. Alapvetően egyszerű eszközöket használok, leginkább műszaki rajzlapra álmodom meg elképzeléseim. Hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy rajz elkészülte, az nagyon változó, nehéz megmondani. Függ a mérettől, technikától, a témától, és persze a rajzoló hangulata is befolyásoló tényező.
Térjünk vissza az újrakezdéshez! Mikor volt lehetősége az első önálló kiállításra?
Éppen húsz éve kezdtem újra a rajzolást, én onnantól kezdve tudatosan kerestem azokat a lehetőségeket, kapcsolódási pontokat, ahol megjelenhetnek rajzaim. Szívesen jelentkeztem pályázati felhívásokra, hiszen az amatőr művészek alkotásait profi alkotók bírálják el, így az ő elismerésük folyamatos megerősítést adott nekem. Elmondhatom, hogy nagyon sok munkám zsűrizett. 2002-ben volt az első önálló kiállításom Egerben, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár aulájában. Azóta több alkalommal mutathattam be alkotásaimat a nagyközönségnek egyéni és csoportos kiállításokon, itthon és külföldön egyaránt. Tagja vagyok az Amatőr Festők, valamint a Contemporary Artists Fine Artists csoportjának. Pár rajzom illusztrációként szerepel verses antológiában. Számomra a legkedvesebb rajzeszköz a ceruza, de szívesen készítem munkáimat pasztell technikával is. Rajzaim témája sokféle, de a portré és a figurális ábrázolás áll hozzám a legközelebb. Szeretek elmélyülni az arc rejtelmeiben és az ember sokszínűségében. Egyetértek Szophoklész mondásával: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!” Az utóbbi időben a festészettel ismerkedem autodidakta módon. A realista művészek közé tartozom, de szívesen kalandozom az absztrakt világában is. 2012-ben az Egri Kulturális és Művészeti Központ különdíjjal jutalmazta alkotótevékenységemet.
Számos nagyvárosban látni művészeket, akik egy széken ülve várják azokat, akik szeretnék lerajzoltatni magukat. Nekem személy szerint Párizs jut eszembe, a Montmarte-n a festők tere, ami egy varázslatos kis sziget.
Ez nagyon érdekes hasonlat, és az élet néha produkál mesés meglepetéseket. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Artistik Move Europe Francia-Magyar Művészkör meghívására alkotásaimat Franciaországban két alkalommal is bemutathattam, 2015-ben és 2019-ben, valamint az általuk szervezett első nemzetközi kiállításon Egerben, 2017-ben a Templom Galériában is részt vehettem. Vallom, hogy a művészetre szükség van. Művészetek nélkül a világ sivár és szomorú lenne, és én hálás vagyok, hogy a rajzolás képességével születtem. Az alkotás egyfajta meditáció a számomra. Ha a végeredmény másoknak is tetszetős és örömet okoz, akkor boldog vagyok, mert azt jelzi, hogy létrehoztam valami szépet.
A ceruza királynője sok évvel ezelőtt Aldebrőn talált otthonra, ahol a közösség aktív részévé vált, kezdetben táncolt az Edle Blumen tánccsoportban, ma a Singerkranz kórusban lép fel rendezvényeken. Szívügye volt a Gazdaház, ahol a Debrői Hárslevelű atyjának, Rácz Pálnak az emlékszobáját alakították ki. Kornélia nem büszkélkedik vele, de több mint félszáz kiállításon van túl, számos egyéni és csoportos tárlaton voltak láthatók munkái. A beszélgetésünk során kiderült, kezdetben sokszor lerajzolta az ismerősöket, barátokat, akik aztán felkérték arra, rajzolja meg portréjukat. Kornélia meseszép rajzaiban Egertől Budapesten, Gyöngyösön át időről időre gyönyörködhetünk.
2020. június 28.
Kápolnai Nagy Ágnes
Fotó: Borsche Kornélia
