Szombaton új programmal zárja a nyarat Aldebrő: Sváb piknik néven hagyományőrző, hagyományteremtő esemény indul útjára.

Wingendorf János Aldebrő polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a település német hagyományainak megőrzése és bemutatása a program célja, erre várják az érdeklődőket.

Kezdjük talán a gasztronómiával, hiszen a település igazán különleges helyi ételek őrzője. Magyarországon immár több mint 20 éve létezik a „Hagyományok – Ízek – Régiók” (HÍR) program, melynek célja, hogy hazánk hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeit összegyűjtse. Erre a védjegyre pályázhatnak azok a termelők és előállítók, akiknek termékei legalább ötven éves múltra tekintenek vissza, valamint a hagyományos előállítási módon készülnek és egy adott tájegységhez kötődnek. Aldebrő Német Nemzetiségi Önkormányzata immár három gasztronómiai különlegességének tudhatja a HÍR védjegy használatát, ezek a sült derelye, a krickrafli és a most szombaton kóstolható fojtott.

Készül a HÍR védjegyes sült derelye

Ízelítőül a fojtott elkészítése: a zsíron üvegesre megpárolt hagymára ráteszik a kockára vágott sertéscombot, majd egy kis vízzel felengedik, beleteszik a fűszereket, úgy mint a babérlevelet, sót, őrölt borsot, zúzott fokhagymát. Lefedve egy órán át párolják. Közben egy kisebb lábasban két evőkanálnyi zsíron halvány barnára pirítják a réteslisztet, majd egy liter vízzel felengedik. Amikor a fojtott zsírjára sült, őrölt paprikával megszórják, és a rántással összekeverik. Felforralják, megvárják, míg besűrűsödik, és lehúzzák a tűzről. Apránként belecsurgatják a tejfölt, és az ecetet is. Hogy miért lett az étel neve fojtott, erre nem találtunk egyértelmű magyarázatot, talán annyi, ha ezt megesszük, tényleg úgy érezzük, hogy annyira elteltünk, olyan fojtottak vagyunk, hogy mindenképpen kívánkozik utána egy kis bor…

Itt terem a jó debrői bor alapanyaga

Délelőtt a gyermekek szórakoztatása lesz a középpontban: bábszínház várja a kicsiket és szüleiket, az esti kínálatban pedig koncertek mellett este nyolc órától a Sramli Branch zenél, majd diszkó zárja a programot. A színpadi fellépők között ott lesz a helyi Edle Blumen tánccsoport és a Singerkranz énekkar is. A német kultúra előtt tisztelgő napra olyan hagyományos sváb településekről érkeznek művészek, mint Solymár, Páty, Hercegkút és Rátka.

Feltétlenül ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg Aldebrővel, hiszen a Mátra lábánál unikum a német eredetű település. A templom melletti szoborpark bemutatja, hogy Grassalkovich Antal telepítette be a svábokat a török hódoltság után, hogy mivel foglalkoztak az itt élők, sőt a magyar történelem sorsfordító eseményei is helyet kaptak a faragott táblákon. Pár perces séta után a szkíta fejedelemasszony szobra késztet megállásra, hiszen néhány évvel ezelőtt ilyen sírt találtak a település közelében.

Érdemes megtekinteni a Gazdaházat is, ahol Rácz Pálnak, a Debrői Hárslevelű megalkotójának az emlékszobája látható, ám emellett a település múltja előtt is adózik a gyűjtemény, s többek között a dohánytermesztés eszközeivel is megismerkedhetünk itt.

A szürke kapus sárga épület a Gazdaház, érdemes ide is benézni

2021. 08. 24.
Kékes Online, Kápolnai Nagy Ágnes
Fotó: Gyetvai Péter