Az első adventi hétvégére felöltötte díszes ünnepi ruháját hazánk legmagasabb pontja, az 1014 méter magas Kékestető is. A Mátra 900 méternél alacsonyabb, köd lepte területein már napok óta hízik a hófehér zúzmararéteg, mely mostanra az ország csúcsát is bekebelezte.

Az utolsó, elfagyott vadvirágoktól, a magas fűszálakon, bokrokon és cserjéken át a faágakig, mindent 1-2 centiméter vastagságú zúzmara borít, káprázatos fehér ruhába öltöztetve a tájat. Kékestetőn körülbelül -4 fok uralkodott napközben, ez a hőmérséklet várhatóan pár napig kitart még, így a természet téli ruhája is megcsodálható az elkövetkező napokban egy mátrai kirándulás alkalmával.
Na de hogyan is alakul ki a zúzmara? 
0 fok alatti hőmérsékleten a túlhűlt köd vagy felhőcseppek a különféle tárgyakhoz ütődve, azokra ráfagynak.
Három fajtáját különböztethetjük meg:
– finom zúzmara: viszonylag vékony, könnyen lekaparható, sőt, lerázható kristályos réteg, amely szélcsendben vagy gyenge légáramlásban keletkezik, és a tárgyak felszínét közel egyenletesen borítja. Általában –8 fok alatti hőmérsékleten jön létre,
– durva zúzmara: legalább mérsékelt erősségű szélben, –2 és –10 fok közötti hőmérsékleten keletkezik. Ez a lerakódás a tárgyak szél felőli oldalán nagyon vastaggá nőhet és ilyenkor tollakhoz hasonló kinövések jellemzik, amelyek a széllel szembe néznek. A durva zúzmara erősebben tapad a tárgyak felszínéhez, de azért lekaparható.
– jeges zúzmara: az általa bevont tárgyak felszínén tömören összefüggő, amorf szerkezetű, általában átlátszó réteget képez, amely igen erősen tapad és ezért nehezen eltávolítható. Kialakulása 0 és –3 fok között a legvalószínűbb, amikor a víz kifagyása lassabban megy végbe, így jobban be tud hatolni a résekbe, tömörebb réteget létrehozva – tudható meg e számos hasznos információ a Metnet.hu-nak köszönhetően.
Jövő csütörtöktől havazás kezdődhet! 
Szerda késő délután délnyugat felől a délnyugati és a déli tájakra havazás érkezhet. Ezeken a tájakon megélénkülhet az északkeleti szél. Napközben 0-5 fok valószínű. Csütörtökön többfelé csapadékosra fordulhat az idő, havazásra, havas esőre, esőre és ónos esőre is készülni kell. A kissé szeles időben -2, +7 fokot mérhetünk – olvasható az Időképen.
2020. november 28.
Demecs Norbi