Nem minden fenyőfajta örökzöld. Vannak olyan tűlevelűek, amelyek lombhullató társaikkal együtt ősszel tarka ruhát öltenek, majd tavasszal újból kizöldülnek. Legtöbb esetben az ilyen különleges példányokat hazai viszonylatban arborétumokban vagy rezervátumokban csodálhatjuk meg, de térségünk hegyi útjain több helyen is találhatunk ilyen ritka fákat. Cikkünkben mesélünk az egyetlen, Magyarországon is honos lombhullató fenyőfélét övező legendákról, s eláruljuk azt is, hol gyönyörködhet az arany köntösbe öltözött vörösfenyőkben az, aki a természet szerelmese.
Hazai honossága vitatott kérdés
Az európai vörösfenyő Közép-Európa magas hegységeiben, 1000-1600 m magasságban talál magának megfelelő körülményeket. Magyarországi honossága vitatott, éppen ezért hazánkban összefüggő állománya sehol sincs, de szórvány-, illetve elegyfái természetesek, ám napjaikban már vannak ültetett, kisebb erdőket is alkotó példányai is. Idehaza az Északi-középhegységben, azon belül is az egyik legnagyobb számban a Mátrában fordul elő, de a Dunántúl hegy- és dombvidékein is megél, ott többnyire lomberdők elegyfajaként ültetve. Fény és vízigénye nagy, miközben a hideget különösen jól viseli. Kedvező termőhelyeken igen hosszú életű, 800-1000 éves példányai is ismertek. Március-áprilisban virágzik; késő ősszel, a fagyok beállta után hullatja le leveleit, melyek tavasszal világoszöldek, nyáron sötétzöldebbek, ősszel élénk vöröses színben pompáznak – a lehullott levelek igen kedvezően hatnak a talajra, ezért komposztok, virágföldek alapanyagaként is hasznosítják. Neve kérgének, virágának és tűleveleinek őszi, vöröses színéből egyaránt ered.
Kiváló alapanyag – az örök fa
Fája sok gyantát tartalmaz, ennek köszönheti különleges tartósságát, állóképességét az időjárással szemben. Szilárd, rugalmas, jól megmunkálható faanyagát már az ókorban is nagyra tartották, épületeket, hidakat, hajókat, sőt, a fák nagy méretéből adódóan egész csarnokokat készítettek belőle. Vízben szinte betonkeménységűvé válik, így nem véletlen, hogy az észak-olaszországi Velence vörösfenyő oszlopokra épült, amelyekben egyáltalán nem tett kárt a tengervíz. Magas gyantatartalma annak köszönhető, hogy a vörösfenyőben sokkal sűrűbbek a gyantajáratok, mint a többi fenyőfélében. Egyúttal saválló is a fája, ezért a vegyiparban szintén jól tudják hasznosítani: olyan kádakat, hordókat is készítenek belőle, amelyekben maró hatású folyadékokat lehet tárolni. Hazai, térségünkből származó építészeti példa a szilvásváradi Millenniumi-kilátó, melynek alapanyagát a közönséges vörösfenyő rokona, a szibériai vörösfenyő kepézi.
Boszorkányos növény
A vörösfenyő bizonyos részeit gyakran rontások, átkok ellen is gyakran bevetették. A vörösfenyő több nép hiedelemvilágában is úgy szerepel, mint amely védőerővel rendelkezik a boszorkányokkal szemben. Egyes nyelvterületen például április 30-án hagyományosan vörösfenyőgallyakkal, úgynevezett boszorkányseprűkkel díszítik fel az ajtókat és az ablakokat, hogy ne tudjanak bemenni a házba a rossz szándékú boszorkányok. Egyes népek hagyományvilágában vörösfenyőkérget akasztottak a gyermekek nyakába, hogy az megvédje őket a szemmelveréstől. Tartja a hiedelemvilág azt is, hogy vörösfenyők alkotta erdőben biztonságos barangolni, hiszen ott nem telepednek meg a boszorkányok.
Vörösfenyők térségünkben
A Mátra magasabb csúcsain, elsősorban Kékestetőn és Galyatetőn, valamint azok térségében több helyen is találkozhatunk a lombhullatű tűlevelűekkel. Az ország egyik legszebb, többnyire vörösfenyők alkotta erdőterülete Galyatető és Piszkéstető között, az úgynevezett Galya-fennsíkon található, ahol a vörösfenyők nyáron hűs árnyékot biztosítanak, novemberben pedig izzó vörösbe öltözve pompáznak, káprázatos látványt kínálva a túrázóknak.
Ez a terület Galyatetőről Piszkéstető irányába az Országos Kéktúrát követve érhető el. Találkozhatunk még vörösfenyőkkel – a teljesség igénye nélkül – a Felső-Mátrában, Mátraszentlászló környékén, a Görgőbikki úton tekerve Mátraháza-Sástó és Mátraszentimre között, Galyatetőtől délre, a sárga sáv jelzésen a Nyesettvár felé, valamint szintén Galyatetőről indulva, az Országos Kéktúra vonalát a Mogyorós-orom irányába követve.
Szép, telepített vörösfenyves kíséri utunkat a Nyírjes-bércen és a Keleti-Mátra gerincén is, Kékestetőn, az Erzsébet-sziklán és a Sas-kő környékén.
A Bükkben már kevesebb példányszámban lelhetünk rá a lombhullató fenyőkre, hiszen tudományos tények igazolják, hogy a meszes talajt kevésbé kedvelik. Ennek ellenére szép számban megjelennek az Istállós-kő és a Szilvási-kő környékén, de vöröses, hamarosan lehulló tűleveleinek díszelgésére lehetünk figyelmesek a Fekete-Sár és a Káposztáskert környékén is, a Bükk-fennsíkon.
2021. november 12.
Demecs Norbi
